Nem teljesen a hikingfit témakörébe vág, de mégis szorosan kapcsolódik, mivel az a sport, ami az egészségünk érdekében végzünk valamelyest kapcsolódik hozzá.

Manapság egyre elterjedtebb sport, a tenisz lebutított verziója, mely egész évben űzhető. Az egész talán úgy kezdőthetett, hogy a teniszezők egy holtidőszakbeli sportolási lehetőséget kerestek. Mivel a nagy fedett pályát költséges kialakítani, és némi újítás feldobja az edzést, kialakult a squash, egy üvegbirodalomba zárt félpálya.

A pálya egy teniszpályához hasonló félpályából áll és a tenisz bemelegítésénél használt falból.

Az ütők a tollas és a teniszütő közti átmenetet képez, feje nyúltabb és vékonyabb mint a teniszütőé.

A labda teljesen más, mint a tollas ill., a teniszlabda, anyaga gumi, egyszerű fekete színű kicsi üreges labda, melyen keménységének jelzéseként egy vagy két pötty van nyomva.

Pár hivatalosabb szó a squashról:

Szabályok

Amikor a játékosok a pályára lépnek, az első játszma megkezdése előtt öt perc "felmelegítő" játék áll rendelkezésükre. Ezalatt a játékosok a pálya ellentétes térfelén állnak, és úgy ütik a főfalnak a labdát, hogy az az ellenfél térfelén pattanjon. Két és fél perc után a játékosok térfelet cserélnek.

Két célja van: egyrészt az, hogy felmelegítsék a labdát (ugyanis amikor a labda még hideg, kevésbé pattan), másrészt az, hogy a játékosok magukat is bemelegítsék néhány ütéssel. A játszmát csak meleg labdával lehet elkezdeni.

A felmelegítő játék után az ütő megpörgetésével döntik el, hogy ki adogat először, méghozzá úgy, hogy aki megnyeri a pörgetést, az választhat, hogy adogatni vagy fogadni akar-e először. Az esetek többségében az adogatást szokták választani,hiszen egy jó adogatással az ellenfelet mindjárt védekező játékra lehet kényszeríteni.

Mérkőzés

A fallabdát két játékos játssza egy 9,75 m hosszú és 6,4 m széles pályán. Miután ötperces játékkal felmelegítették a labdát, megpörgetik az ütőt, hogy eldöntsék, melyikőjük adogat először.
Az adogatás megkezdésével elkezdődik a játék. Akkor nyeri meg a játékos a labdamenetet, ha ellenfele a tinre üti a labdát (fémmel borított, 0,45 m széles sáv a főfal legalján); ha a határvonalakon kívülre üti a labdát; ha nem tud beleütni a labdába, mielőtt az másodszor is pattanna a padlón. A labdamenet folyamán a játékosok megüthetik a labdát közvetlenül a levegőből vagy az után, hogy egyet pattant a padlón. Az oldalsó és a hátsó falak használhatók arra, hogy a labdát visszajuttassák a főfalra.

Mérkőzéseken ma már a nemzetközi pontozást alkalmazzák, ami azt jelenti, hogy egy játszma 11 pontig tart, éd két pont különbséggel lehet nyerni. Erre a módosításra azért volt szükség, mert a hagyományos 9 pontos profi mérkőzések túlságosan hosszúra nyúltak. Gyakran megesett, hogy két óránál is hosszabban játszottak, mert az idő nagy része azzal ment el, hogy változatlan állás mellett megszerezték egymástól az adogatás jogát. A nemzetközi pontozási rendszerben is előfordul, hogy a profik közötti mérkőzések nagyon hosszúra sikerülnek, mert azon a szinten már alig van elérhetetlen labda. Általában az a játékos kerül ki győztesen, amelyik öt játszmából hármat megnyer, de olyan pontozási rendszer is létezik, melyben háromból két nyert játszma szükséges a győzelemhez.

A mérkőzéseket csapatok is vívhatják egymás ellen. A csapatok három-négy játékosból állnak. Ilyenkor a csapattagok rangsor szerint mérkőznek egymással, vagyis a csapatok erősorrendjében mérik össze erejüket. A leggyakrabban alkalmazott sorrend a 4-3-1-2, tehát a csapatok negyediknek besorolt játékosai kezdik a mérkőzést.

A versenyeken számos versenyző, illetve csapat küzd egymás ellen. A verseny lehet egyenes kieséses rendszerben vagy körmérkőzéses rendszerben lebonyolítani, ez általában az induló csapatok számától függ.Az egyenes kieséses rendszerben mindig a győztes jut tovább, míg a végén csak egy marad. A körmérkőzéses rendszerben mindenki megmérkőzik mindenkivel és a legtöbb pontot szerző lesz a győztes.
A hazai versenyrendszerben egy vegyes lebonyolítás létezik. Először egy három forduló alatt lebonyolított körmérkőzést rendeznek, ez egyfajta selejtező. A négy legeredményesebb csapat kerül a rájátszásba, ahol már kieséses rendszerben döntik el a végső helyezések sorrendjét.

Az adogatás

Az először adogató játékos eldöntheti, hogy a jobb vagy a bal oldali adogatónégyzetből akar-e adogatni. Többnyire a jobb oldalit szokás választani jobbkezes ellenfél esetén, és a bal oldalit balkezes esetén, mert így a labdát az ellenfélnek fonákról kell visszaadnia, ami általában mindenkinek gyengébb pontja.

Az adogatás akkor érvényes, ha az adogató legalább egyik lábának egy pontja a labda megütésének pillanatában az adogatónégyzeten belül van úgy, hogy nem érinti a négyzetet körülhatároló vonalak egyikét sem.

Az adogató feldobja a labdát a levegőbe, majd lepattanás előtt elüti a főfal felé. A labdának a főfalon az adogatóvonal és a határvonal közé eső területet kell érintenie, és úgy kell visszapattannia, hogy az éppen "használt" adogatónégyzettel ellentétes oldali hátsó pályanegyedben érjen padlót. A hátsó pályanegyed vagy más néven fogadónégyzet a keresztvonal, a félpályavonal, az oldalfal és a hátsó fal által határolt terület. (Ha a labda éppen a fogadónégyzet valamelyik határoló vonalán pattan, akkor az adogatás érvénytelen.)

A labda pattanhat a hátsó falon, az oldalfalon vagy akár mindkettőn, mielőtt padlót érne, de nem mehet a határvonalakon kívülre.

A sikertelen adogatás neve fault: ebben az esetben a fogadó nyeri meg az adott labdamenetet és pontot

Az adogatás érvénytelen az alábbi esetekben:

• Az adogatónak legalább az egyik lába nem érintkezik a padlóval az adogatónégyzeten belül (lábhiba).
• Az adogató beleér a labdába, miután az már lepattant a padlóra.
• Az adogató felkészül és üt, de elvéti a labdát.
• A labda nem pattan a főfalon az adogatóvonal felett.
• A labda az oldalfalon pattan először, és csak azután a főfalon.
• A labda az ellentétes fogadónégyzeten kívül eső területen pattan a padlón.
• A labda bármelyik falat a határvonalon kívül érinti.
• Az adogató kétszer üt bele a labdába.
• Az adogató összeütközik a labdával, miután az visszapattant a főfalról.

Nyertes labdamenet

Ha az adogató sikeresen adogatott, a játék további részében az adogatóvonalnak és a padlón lévő vonalaknak nincs szerepük, összesen csak a tin és határvonal számít.

Az adogató akkor nyeri a labdamenetet, ha ellenfele

Biztonság

Mivel két játékos mozog elég gyorsan egy kis helyiségben, elég nagy az esélye annak, hogy futás közben összeütközzenek, vagy az ütővel, illetve a labdával megüssék egymást. Éppen ezért mindkét játékosnak mindig pontosan kell tudnia, hogy ellenfele hol helyezkedik el a pályán. A labdamenet folyamán mindkét játékos felelős a biztonságért, az is, aki éppen készül elütni a labdát, és az is, aki éppen elütötte a labdát. Az utóbbinak bizonyosnak kell lennie afelől, hogy az ütni készülőnek elegendő helye van-e arra, hogy a legrövidebb úton megközelítse a labdát, és hogy lendítsen az ütőjével.

Önnek mint játékosnak akadályozni ellenfelét nemcsak balesetveszélyes, de módfelett sportszerűtlen magatartás is. Mindig tudatában kell lennie annak, hogy ellenfele hol helyezkedik el, ezzel minimalizálható annak az esélye, hogy eltalálja akár az ütővel, akár a labdával. Lehetőség szerint az előkészítés alatt sem szabad elvesztenie az ellenőrzést az ütő mozgása felett, és különösen kerülendő az eltúlzott lezárás. Ha úgy érzi, hogy esetleg megütheti ellenfelét, azonnal meg kell állnia letet kérni (vagyis engedélyt arra, hogy a labdamenetet újra játszhassák).

Az egyik legveszélyesebb szituáció akkor áll elő, amikor a játékosnak rá kell fordulnia a labdára ahhoz, hogy visszaüthesse. Ezt nevezik körbefordulásnak. Többnyire akkor fordul elő, amikor például Ön a pálya hátsó sarkában helyezkedik el, a labda pedig az oldalsó és a hátsó falról pattan vissza a pálya közepe felé. Ilyenkor hátrálni kell a pálya közepe felé, hogy legyen helye elütni a labdát, vagyis nem szabad 180 fokos fordulatot téve teste túlsó oldalán visszaütni azt. Ez azért lenne veszélyes, mert fordulás közben nem látja, hogy ellenfele hol van. Az ellenfél pedig nem tudja, melyik irányba akarjuk ütni a labdát, így nem lehet elképzelése arról sem, merre mozduljon el ahhoz, hogy ne őt érje az ütés. Ha ez a helyzet előfordul a pályán, mindenképpen meg kell állni ütés előtt, és letet kérni.

A let és stroke rendszere

A testi épség megóvása érdekében a fallabda-játékszabályok tartalmazzák a let és stroke szabályának rendszerét. Ennek a szabályrendszernek sajnos az a jellemző tulajdonsága, hogy számos esetben igen nehéz eldönteni, hogy letet, az adott labdamenet újrajátszását, avagy stroke-ot kell-e megítélni. Stroke-nak azt a helyzetet nevezik, amikor a játékos azért nyeri meg az adott labdamenetet, mert ellenfele megzavarta vagy megakadályozta abban, hogy visszaadhassa a labdát.

A let, illetve stroke megítélésében mindig két szempontnak kell érvényesülnie: elsősorban a biztonságnak, másodsorban a sportszerűségnek. Ha a játékos, attól való jogos félelmében, hogy megüti ellenfelét, megáll játék közben, megérdemli a letet, ha valóban nem tudja a labdát jól visszaütni. Kezdő játékosok hajlamosak arra, hogy azonnal letet kérjenek, amint a zavarás legkisebb gyanúja is felmerül, ami növeli ugyan a játék biztonságát, de nem érvényesül benne a sportszerűség szempontja. Az a játékos ugyanis, amelyik megállította a játékot, nyilvánvalóan előnyhöz jut, mert ha nem kért volna letet, ellenfele megnyerhette volna a menetet.

Az is gyakran megesik, hogy az ellenfél ugyan elkövet mindent azért, hogy elkerülje a zavarást, de a kedvezőtlen helyzetet mégis ő maga okozta azáltal, hogy gyenge volt az ütése. Ilyenkor megérdemli, hogy elveszítse a labdamenetet. Tehát amikor egy játékos megáll, azt kell figyelembe venni, hogy mi lenne a feltételezhetően fair eredmény. Ha az a játékos, aki nyilvánvaló fölényben van, megáll azért, mert az ellenfél az útjában van, akkor az igazságos döntés a stroke megítélése.

Annak érdekében, hogy világosabbak legyenek a letre és a stroke-ra vonatkozó szabályok, tekintsünk át három, a pályán gyakran felmerülő helyzetet:

Az ellenfelet eltalálja a labda

A szabály azt mondja, hogy ha az ellenfél elütötte a labdát, akkor attól a pillanattól kezdve az Ön rendelkezésére áll a főfal teljes egésze. Éppen ezért, ha a labda beleütközik az ellenfélbe, akkor attól függ, hogy stroke vagy let jár-e, hogy a labda egyenesen a főfal felé repült-e. Ha arrafelé repült, akkor Önt megilleti a stroke, hiszen ellenfele korlátozta, miatta nem állt rendelkezésére a teljes főfal. Ha az ütközés előtt a labda az oldalfalak valamelyike vagy a hátsó fal felé repült, akkor let jár.

Szándékosan tilos a labdával célba venni az ellenfelet, mert nemcsak példátlanul sportszerűtlen, de igen veszélyes magatartás is.

Ha az a helyzet áll elő, hogy úgy érzi, ellenfelét megütné a labda, nem szabad beleütni. Ilyenkor ugyanaz érvényes, mint az előző esetben. Ha az ütés kivitelezése esetén a labda a főfal felé repült volna, akkor Önnek stroke jár, más esetben let.

E szabály alól egy kivétel van, nevezetesen, mikor Ön ráfordul a labdára (körbefordulás). Soha nem jár stroke, akár eltalálta a labdával ellenfelét, akár megállította ütését az utolsó pillanatban, hogy ezt elkerülje. Ilyenkor az sem számít, hogy a főfal felé haladt-e a labda, vagy más irányba. Ebben a helyzetben az egyetlen lehetőség megállni és letet kérni. A körbefordulás fogalmán nemcsak azt értjük, amikor 180 fokos fordulatot tesz a pálya hátsó sarkában, hanem azt is, ha a háta mögé engedi a labdát, vagy ha a lábai között, illetve a háta mögött üti vissza.

Ellenfele gátolja önt a labda elérésében

A szabály kimondja, hogy amint az ellenfél elütötte a labdát, lehetővé kell tennie, hogy Ön a legrövidebb úton közelíthesse meg a labdát. Ha ellenfele megakadályozza ebben, akkor attól függ a helyzet megítélése (let vagy stroke), hogy az Ön elmaradt ütése pontot érhetett volna, avagy sem. Az egész tehát azon múlik, hogy milyen volt az ellenfél ütése. Ha jó ütés volt, és Önnek csak arra lett volna esélye, hogy játékban tartsa a labdát, akkor letet kell kapnia, ha azonban gyenge ütés volt, és Ön valószínűleg pontot szerzett volna, akkor ezért stroke jár.

A szabályok szerint mindent el kell követni azért, hogy elérjük a labdát. Ez a szabály azt az esetet igyekszik kiküszöbölni, mikor a játékos csak azért kér letet egy enyhén zavarásgyanús helyzetben, mert az ellenfél túl jót ütött, vagy mert már nincs ereje a labda után menni. Ez korántsem jelenti természetesen azt, hogy teljes sebességgel kell belerohanni az ellenfélbe ahhoz, hogy letet kérjünk. Úgy kell megállni, hogy lehetőleg elkerüljük az összeütközést.

Az ellenfél nem hagy elég helyet ahhoz, hogy megfelelően felkészüljünk az ütővel.

A szabály szerint az ellenfélnek annyi helyet kell hagynia, hogy bármilyen ütésfajtához elegendő tér legyen. Ha az ellenfél túl közel van, és meggátol abban, hogy eléggé hátra vigyük az ütőt, vagy a megfelelő lezáráshoz van utunkban, akkor stroke jár, de ismét csak akkor, ha a labda a főfalra repült volna. Egyéb esetben let jár.

A fent bemutatott zavarásos eseteken kívül let jár még az alábbi esetekben is:

Pontozás

A mérkőzéseken ma már többnyire az új pontozási rendszert használják, amelyben egy játszmát 11 pontig játszanak, és minden labdamenet pontot ér. A játszmát pontazonosság esetén 2 pont különbséggel lehet megnyerni. Ha a fogadó nyeri meg a labdamenetet, pontot kap,  és megszerzi a következő adogatás jogát is. Amikor a játszma állását bemondják, mindig az adogató játékos pontját mondják először. Például ha az hangzik el, hogy 3-5 az állás, az azt jelenti, hogy az adogató játékosnak 3 pontja van, a fogadónak pedig 5. Ha mindkét játékosnak ugyanannyi pontja van, például 3-3, azt 3 "egyenlő"-nek nevezik.

A szigetországban még rendeznek olyan versenyeket, ahol hagyománytiszteletből a régi 9 pontos számolást alkalmazzák. Az ESF egy rövid próbaidőszak után hivatalosan is felhívta tagjainak figyelmét, hogy átállt a 11 pontos rendszerre. Európában ma már minden hivatalos versenyt ebben a formában bonyolítanak le.
Vannak ettől eltérő formák is ezt inkább csak az érdekesség kedvéért említjük meg.
A hagyományos számolás szerint egy játszma 9 pontig tartott, ahol csak az adogató szerezhetett pontot. Ha a fogadó nyerte meg a labdamenetet, akkor csak az adogatás jogát nyerhette meg. Amennyiben a játszma végén a játékosok 8:8-as pontazonossággal álltak, a fogadó dönthette el, hogy 9 vagy 10 pont megnyeréséig tart a játszma. Mindkét esetben 1 pont különbséggel is lehet játszmát nyerni. Általában a 10 pontot szokás választani, 9 pont esetén ugyanis az adogató egyből játszmalabdát kap - ami azt jelenti, hogy egy labdamenet választja el a játszma megnyerésétől -, vagy mérkőzéslabdát, ami pedig azt, hogy csupán egy pontot kell szereznie a győzelemhez.

Létezik egy amerikai pontozási rendszert is, de ezt nagyon kevés versenyen alkalmazzák. Ebben az esetben minden játszmát 15 pontig játszanak, és pontot szerezni attól függetlenül lehet, hogy ki adogatott. Ilyenkor a rövidített játék akkor következik, ha az állás 14-14. Ekkor a fogadó szintén választhat, hogy 15 vagy 17 pontig tartson a játszma. Eltérően a másik pontozási rendszertől, itt nem olyan könnyű megmondani, hogy melyik választás a jobb stratégia.  15 pont esetén a szerváló játszmalabdát kap, de mivel a fogadó is szerezhet pontot, ha megnyeri a labdamenetet, ez játszmalabdát jelent a fogadó számára is. A játékosok többsége úgy tartja, hogy biztonságosabb a 17 pontot választani, de igazából nem lehet eldönteni a kérdést, inkább megérzés kérdése az egész. Érezni kell, hogy van-e esélyünk a következő labdamenet megnyerésére.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.